Látogató 2010 október 28 óta.


Telefon-fax: +40-264-597280, Térkép
2009-2010-es tanévnyitó
Megkezdtük a tanévet. Újat, új kihívásokkal s talán új lelkülettel. Elkezdeni valamit mindig nehéz, erőígényes, de ugyanakkor az újban benne foglaltatik valamilyen ígéret, jövő-remény is. A Báthory István Líceum idén 430-ra nyitotta meg kapuit növendékei előtt, hogy azoknak biztonságot és felkészítést nyújtson. Biztonságot, hisz szilárd értékrendet közvetít, s viharok között szükséges a kapaszkodó. Ugyanakkor felkészítést, hisz e majdnem öt század alatt a líceum volt diákjai bizonyítottan kamatoztatták itt szerzett ismereteiket, képességeiket.
Öröm volt látni, ahogyan az elsősök, a legkisebbek, a minden-lehetőséggel szemükben bevonultak az iskola udavára. Élmény volt számukra a középpontba csöppenni, de öröm volt számunkra is őket látni.
Az egybegyűlt diákságot, szülőket, tanárokat
A megnyitó után mindenki az osztálytermekbe ment, s itt egy osztályfőnöki óra keretében beszélték meg nyári tapasztalataikat, élményeiket, jövőre vonatkozó terveiket.
László Katalin