Let's do it Romania! (Mi is ott voltunk)

A Kolozsvári Rádióban a projekt eredményességével kapcsolatos riport

2010. szeptember 25., szombat, a kommunizmus óta a legnagyobb önkéntességen alapuló civil mozgalom napja lett. A Let’s do it Romania! projekt célja az országban a településeken kívül fekvõ szeméthalmok eltüntetése egyetlen nap alatt (mindenki, aki nyitott szemmel jár a természetben tudja, hogy ilyen szemétbõl rengeteg van). A szervezõk már az év eleje óta készültek, hogy minden tökéletesen sikerüljön, és olajozottan mûködjön e nagy napon.
Szerencsére, országszerte több tízezren gondolták úgy, hogy ezen a szép õszi napon szívesen áldoznak e nemes célnak, hiszen nélkülük - valljuk meg -, hiába a szép szervezés, a kudarc biztosítva lett volna. De a valóság arról tanúskodik, hogy igenis közös összefogással sokat tehetünk környezetünkért, ha kicsit félretesszük büszke önérzetünket, és nem a „más szemetéhez én ugyan nem nyúlok” szlogent hangoztatjuk.

Nem volt ez másként Kolozs megyében sem, ahol körül-belül 13000 önkéntes vett részt az akcióban (oszrágos szinten a 3. megye a résztvevõk száma alapján).

Már a reggeli órákban a Iulius Mall  parkolójában láthattuk, hogy nagyon sokan vannak azok, akik készek tenni azért, hogy környeztünk és a természet visszanyerjen valamennyit eredeti állapotából, és a hulladékok a megfelelõ helyre kerüljenek.
A reggeli gyülekezõ után örömmel tapasztalhattuk, hogy néhány „neves” cég is támogatja a mozgalmat, ezért a szervezõk biztosíthatták számunkra az autóbuszt (és kisbuszt), szemetes zsákokat, kesztyûket, sõt mindenkinek jutott egy reklámpóló is, illetve rágcsálnivaló a munka mellé.
A csapatunk elég nagy létszámúnak számított, közel 85 személy. Iskolánkból diákok és tanárok jelentek meg szép számmal, volt, aki családostól jött, de szerencsére csatlakoztak hozzánk véndiákok is, és sorainkban tudhattuk Hatházi András szinészt is. 

A helyszín, ahol a mi „aktivistáink” fejtették ki tevékenységüket, Szelicse falu Bükk felõli bejárata elõtti térség volt, mely az út jobb oldalán terült el. Érkezés majd rövid eligazítás után, csapatokba verõdve zsákokkal, kesztyûkkel felszerelkezve, ki-ki nekivágott a tájnak, és a megadott kritériumok szerint, szelektíven gyûjtötte a szemetet. Közel másfél órás gyûjtögetés után kiderült, hogy mindaddig nem az elõre kijelölt szemétlelõ helyet számoltuk fel. Meg kell jegyezzük, sajnos, volt elég szemét, bármerre keresgéltünk addig. Valójában egy hatalmas „szemétlerakatot” kellett volna találnunk, de ami késik, nem múlik alapon, elõ is került, egy kanyarban, meredek terepen, régi vízmosás völgyében.

Mintha eddig nem dolgoztunk volna, most következett az igazi munka. Volt minden, mi szem szájnak („hány”)ingere: építkezési törmeléktõl kezdve, televízión, számítógéprészeken keresztül,  sörösládákat , gumiabroncsokat érintve, elsõ lökhárító, üvegek, pelenkák, mindennemû mûanyagokig, sörösdobozokig, háztartási hulladékokkal körítve és sorolhatnánk napestig. Mindez gondosan a fák és bokrok közt, vízben, a fa tetején és földréteg alatt, illetve a füves részen gúlába halmozva.

A zsákok rohamosan teltek, mi pedig fokozatosan fáradtunk. Szerencsére az idõjárás kegyes volt hozzánk, és ragyogó napsütésnek örvendhettünk. Sajnos, a hulladékok veszélyforrások is egyben, egyik diákunk, Boti ezt saját bõrén tapasztalta, csúnyán megvágta egy üvegdarab, õt a kiérkezõ mentõsök látták el, de szerencsére az ijedtség volt a nagyobb.

Mivel a buszoknak indulniuk kellett vissza, igyekeztünk befejezni a „gyûjtögetõ életformát” . A munka végén jöhetett a jól megérdemelt pihenõ és uzsonnaszünet, eközben páran összeszámolták kategóriánként a gyûjtött szemétmennyiséget, miután szépen felcímkéztünk minden zsákot.

Az összesítés alapján 247 zsáknyi szemetet gyûjtöttünk össze, amit, mint késõbb kiderült, még aznap elszállítottak.

Köszönjük mindenkinek, aki résztvett, tanulságos volt, és csak remélni tudjuk, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Egy biztos: mi a szemétnek nem a természet közepén keresünk végsõ nyughelyet.

Vicsacsán Zoltán