Let's do it Romania! 2011

cikk a Szabadságban

Képekben

 Az ég alja csak vöröslött a felkelõ nap sugaraitól, mikor az elsõ önkéntesek megérkeztek a Iulius Mall alatti parkolóban kijelölt találkozóhelyre. Lassan egyre többen gyûltek össze, míg nyolc óra tájt már több százan tolongtak a tó mellett.

A mi csapatunk is szép számban megjelent, több mint hatvanan voltunk és mind nagyon vártuk már az indulást. A buszokra várni kellett kicsit, ezért unalmunk elûzése végett játszani kezdtünk, mint többen körülöttünk. A játék végül olyannyira szórakoztatónak bizonyult, hogy miután a buszok megérkeztek, alig sikerült mindenkit felterelni rájuk.

Végül mégis mindenki felkerült, és így elindulhattunk végre a szemétkupacok felé, melyekre, akkor már, mint esküdt ellenségekre tekintettünk. Léta felé tartottunk, és végül Havasasszonyfalván álltunk meg, majd kapaszkodtunk ki a célterületre, Felsõfüle irányába. Útközben is igyekeztünk minél több szemetet összegyûjteni, de néha olyan nagy, foszladozó ruhadarabokba, vagy egyéb nagy és nehéz hulladékba botlottunk, hogy végül úgy döntöttünk, ezeket visszafele jövet szedjük össze, mert fölösleges lett volna cipelnünk.

A rétre kiérve meglepetésként ért bennünket a sok szétszórt mûanyag palack, elszórt ruha- és üvegdarabok, valamint a fémkonzervek. mindenki igyekezett egy zsákot megragadni és, a kikötéseknek megfelelõen, szelektíven gyûjteni a szemetet.
Ezt a rétet viszonylag hamar letakarítottuk, így továbbálltunk a szemközti dombra, ahol szabályosan mellbe vágott a csalódottság és undor, hogy embertársaink mire képesek. A domb tetejét egy természetes eredetû árok foglalta el, melyet itt-ott fák szegélyeztek. A mélyedés viszont gyakorlatilag tele volt rakva szeméttel. A hulladék mennyisége és állapota arra utalt, hogy már több éve használják a helyet szemétlerakatként, sõt, hogy talán egyszerre szekérnyi szeméttel is utánpótolják a telepet.

A látvány, ami elénk tárult, merem állítani, leírhatatlan, ennek ellenére mégis megpróbálom. A domb sajátos felszíne miatt a szemét nem homogén elegyként töltötte ki az árkot, hanem a gödröcskék oldalán lefolyt és kupacokat képzett. Szinte minden megtalálható volt a csomókban, régi, rozsdás (de még bontatlan) konzervektõl elkezdve, az olajfestéken át, az ablaktábláig minden. Ez késõbb jó szórakozásnak bizonyult az önkénteseink között: versengésre adott okot, hogy ki találja a legérdekesebb szemetet, de a megtömött zsákok száma is számított.
A Brassais, illetve egy román tannyelvû iskolákból származó diákokkal karöltve végül sikerült egy-két gödröt többé-kevésbé tisztára pucolni, de egy csomó hulladék már begyûjthetetlen állapotban félig betemetve ott maradt, az idõhiány miatt.

A buszok délután kettõkor jöttek vissza értünk, tehát miután kupacba gyûjtöttük a szemeteszsákokat (élõ láncot alkotva, kézrõl-kézre adogatva) visszaindultunk a falu fele. Egyúttal az út menti hulladékot is összeszedtük, és a település szemeteseiben kerestünk helyet számára. A társaság a buszon sokkal csendesebb volt, mint odafele, mindenki elfáradt a félnapos szemétgyûjtéstõl.

Egy fél nap alatt sikerült csapatunkkal többé-kevésbé megtisztítani egy súlyosan szennyezett területet, megközelítõleg 650 zsák szemetet összegyûjtve, ami, véleményem szerint, a rövid idõt figyelembe véve szép hozzájárulás a megyei szinten gyûjtött 30.000 zsákhoz, és remélvén, hogy a megtisztított terület tiszta is marad, azt is kijelenthetjük, a nemes érzés, hogy tettünk valamit környezetünkért, ha nem is örökre, de jövõ ilyenkorig biztosan elkísér.

Maák Gábor,  XII. A