Látogató 2010 október 28 óta.

Pontszerző Matematikaverseny

VERSENYKIÍRÁS

 “ Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá;
amit készen kap anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülénbe, a másikon ki.
“  Rényi Alfréd matematikus

A folyamatos erõkifejtést igénylõ önálló munka igényes gondolkodásra ösztönöz, és fejleszti a kitartást, a küzdeni tudást, az akaraterõt .
A matematika egyike azon tudományoknak, amelyben az átlag feletti teljesítményre való adottság viszonylag korán jelentkezik. Fontos, hogy ezt minél több gyerek és környezete minél hamarabb felismerje, és az adottság képességgé fejlõdését ösztönözze .

A 2010-2011-es tanévben is a Báthory István Líceum meghirdeti a PONTSZERZÕ MATEMATIKAVERSENYT Kolozs megye 3. és 4. osztályaiba járó diákjai számára.

Valamennyi tanuló azonos feladatot kap, munkájukat azonban évfolyamonként külön értékeljük. Az elsõ négy forduló otthoni, önálló feladatmegoldáson alapul, míg az ötödik záró fordulón az eddig legtöbb pontot gyûjtött diákok vehetnek részt 2011.február 19-én, szombaton 10 órától a Báthory Líceumban. Az eredményt a záró dolgozat alapján hirdetjük.

Minden forduló után klubfoglalkozást tartunk – november 8, november 29, december 20, január24- hétfõi napokon 14. órától a Báthory Líceum kisépületében, a 38-as teremben.

A benevezõ iskolák vállalják:
- a tehetséges, matematikát kedvelõ diákok tájékoztatását a versenyrõl; a feladatok sokszorosítását a tanulók részére.
- összegyûjtik a versenymunkákat(csak a megoldásokat), és azokat  határidõre elküldik a  Báthory István Líceumba ( kisépület, 38-as terem).

A benevezõ diák vállalja, hogy minden fordulóban beküldi megoldásait.

Az egyes fordulók beküldési határideje: november 8, november 29 ,december 20 , január 24.

A feladatsorokat elektronikus postán fogjuk küldeni.

A versenyen legtöbb pontot elérõ diákokat  könyvvel jutalmazzuk.

A III. országos döntõre március 25-27. között kerül sor Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Líceumban.

Kolozsvár, 2010. október 10.
Szabó Éva tanítónõ,
Báthory István Elméleti Líceum