Látogató 2010 október 28 óta.


Telefon-fax: +40-264-597280, Térkép
Pontszerző Matematikaverseny - Versenykiírás
“ Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá;
amit készen kap anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte,
az egyik fülén be, a másikon ki. “
Rényi Alfréd matematikus
A folyamatos erõkifejtést igénylõ önálló munka igényes gondolkodásra ösztönöz, és fejleszti a kitartást, a küzdeni tudást, az akaraterõt .
A matematika egyike azon tudományoknak, amelyben az átlag feletti teljesítményre való adottság viszonylag korán jelentkezik. Fontos, hogy ezt minél több gyerek és környezete minél hamarabb felismerje, és az adottság képességgé fejlõdését ösztönözze.
E gondolat gyakorlattá tételéért immár tizenkettedik éve kerül meghirdetésre Kolozsváron a Pontszerzõ Matematikaverseny, 3. és 4. osztályos diákok számára.
Valamennyi tanuló azonos feladatot kap, munkájukat azonban évfolyamonként külön értékeljük. Az elsõ négy forduló otthoni, önálló feladatmegoldáson alapul, míg az ötödik záró fordulón az eddig legtöbb pontot gyûjtött diákok vehetnek részt 2012. február 25-én, szombaton 10 órától a Báthory Líceumban. Az eredményt a záró dolgozat alapján hirdetjük.
Minden forduló után klubfoglalkozást tartunk – november 7, november 28, december 19, január 23- hétfõi napokon 14 órától a Báthory Líceum kisépületében, a 38-as teremben.
A benevezõ iskolák vállalják:
- a tehetséges, matematikát kedvelõ diákok tájékoztatását a versenyrõl; a feladatok sokszorosítását a tanulók részére;
- összegyûjtik a versenymunkákat (csak a megoldásokat), és azokat határidõre elküldik a Báthory István Líceumba.
A benevezõ diák vállalja, hogy minden fordulóban beküldi megoldásait.
Az egyes fordulók beküldési határideje: november 7, november 28, december 19, január 23.
A feladatsorokat elektronikus postán fogjuk küldeni a benevezõ iskolák számára.
A IV. országos döntõre március 23-25. között kerül sor Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Líceumban.
Kolozsvár, 2011. október 10.
Szabó Éva tanítónõ,
Báthory István Elméleti Líceum