Leányvár

Képekben

Első kirándulás, avagy a kezdetek

A kaland szombaton, már reggel kilenckor kezdődött. Mikor mindenki megérkezett a monostori végállomáshoz, a csapat végre nekivágott a külváros utcáinak. Rövid vita után végre magunk mögött hagytuk az aszfaltot, és átkeltünk az előttünk elterülő mezőn. Egy szó mint száz,  a közkedvelt Polus Center háta mögött kötöttünk ki egy földúton.

            Továbbhaladva végre elérkeztünk az erdővel borított dombhoz, melynek csúcsán a Leányvárat sejtettük. Nagy erőfeszítések során leküzdöttük a szintkülönbséget, és szerencsésen megérkeztünk a célhoz. Azt fontos megemlíteni, hogy a Leányvár, neve ellenére, nem a szó legszorosabb értelmében vett vár, hanem “ egy fal két lyukkal”. A lényeg, hogy a felső lyukon bemászva, lejuthatunk az alsóba, ami egy lapos, vízszintes fekvésű alagútban folytatódik.

Miután mindenki bekukkantott az üregbe, mindenki „megebédelt” és Szabi meg Petra kibogozták magukat, kimásztunk a kilátóra, ahonnan valóban szép volt a látvány.

            Csapatunk következő célja a Szent János-kút volt, így megkezdtük a leereszkedést a völgybe. Minden zökkenőmentesen zajlott, addig, míg egy patak utunkat nem állta. Nem viselhetnénk büszkén a “Túraklub” nevet, hanem küzdöttük volna le az akadályt azonnal, így mindenki szerencsésen átjutott a túlpartra, kivéve talán Czakót, aki ezt a kalandot sajnos nem úszta meg szárazon ( most a szó legszorosabb értelmében).

Újabb dombra kapaszkodtunk fel, majd leereszkedtünk róla, míg végül egy katonai kiképzőtelepre nem keveredtünk. Persze egyenruhást egyet sem, csak rózsaszín-foltos épületeket és bringás gyerekeket láttunk.

            Végül megérkeztünk a Szent János-kúthoz, lepakoltunk és röplabdázni illetve focizni kezdtünk. Pár órával később, klasszisokkal fáradtabban végre összeszedtük magunkat, és nekivágtunk az országútnak, hogy ismét a végállomásnál kössünk ki.

            Mindenesetre szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ilyen eseménydús szombatunk rég volt, és ezt végülis a Túraklubnak köszönhetjük (hogy lett).

Maák Gábor

X.A 

Beszámoló

         Március 20-án lemondtam a szombat reggeli lustálkodásról, gondolván, hogy a változatosság kedvéért ma nem fogom haszontalanul tölteni a hétvégét, (a matekfüzet mellett roskadva, eredmény nélkül), inkább kimozdulok, kirándulok egyet
iskolatársaimmal, barátaimmal.

         Nagyon jó ötletnek indult, amiben később sem csalódtunk, hisz a társaság biztosította a jó hangulatot.

          9 órakor volt a találkozás megbeszélve (többé-kevésbe pontosan érkezett a csapat). Ezután négy tanár kíséretében elindultunk. Célunk a Leányvár meglátogatása volt, ennek elérésében még az sem állított meg, hogy az aszfaltmentes út miatt, egy nem kicsi sárrakás kegyetlenül belénk kapaszkodott.

          Egy másfélórás séta után elértünk a várhoz, ami meglepetésemre nem egy földfeletti várrom, hanem egy annál érdekesebb, beomlott földalatti alagút, melyen keresztül a legenda szerint 13-14. században apácák menekültek a háború idején. Az alagút, Szabi szavait idézve, „elméletileg 10 kilométerre van a Kálvária templomtól, gyakorlatilag 8, de szerintem 12 is van”. Az átjárás sajnos már lehetetlen, hiszen jó pár évvel ezelőtt beomlott, de szívesen akár hason is átbújtam volna, amíg azt lehet, de a porfelhők miatt inkább lemondtam. A kíváncsi csapat rendre, 3-as csoportokba felosztva törpejárásban bebújt a keskeny, sötét várromba, ahol kb. 4-5 méter mélységig lehet lemászni. Elemlámpák, telefonok, vakuk segítségével körülnéztünk lenn; ez idő alatt Karcsi, a kedvenc informatika tanárunk, érdekes trükkökkel szórakoztatta a túrázókat. Kis pihenés után elértünk a kilátóhoz, ahonnan a távolban a Szent János-kút, és a Felek is látszott. Itt kajáltunk, fényképezkedtünk, majd a felfele nehéznek tűnő úton, mostmár lefele, ki-ki nadrágfékkel, mások fától fáig rohangálva, újra a völgybe érkeztünk. Újabb mászásoknak köszönhetően, elértünk a Szent János-kúthoz, és büszkén figyeltünk fel a távolban ékeskedő kilátóra, melyről parányinak látszott a kút.

         A kis tisztáson elővettük a Noémi röplabdáját és a Levi focilabdáját, amit egész úton cipeltek, de megérte, hiszen a hosszú sétát egy jóleső foci-röpi meccs követett. 2 órácskát tölthettünk a réten, de hamar elszállt az idő, s mivel már-már sötétedett, hazaindultunk. Útközben jókat énekeltünk, beszélgettünk, egyszóval szerintem mindenkinek jól telt a túra.

         Fáradtan búcsúztunk el egymástól, de rájöttem, hogy igazán megérte feláldozni a szombat reggeli lustálkodásomat a kirándulásért. Remélem, hogy a továbbiakban is ilyen nagyszerű túrák lesznek, és kis csapatunk új tagokkal gyarapodik. J

Csomor Cecília

IX.D