Látogató 2010 október 28 óta.

Cserkészek

 Micimackó cserkész toborzása   Ott voltunk a Dalos Pacsirtán

 25. Báthory István cserkészcsapat, Kolozsvár
„Egy életre való kaland”

“A cserkészet önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúsági mozgalom, melyet 1907-ben indított útjára alapítója, az angol Lord Baden Powell. A Bi-Pi néven közismertté vált, íróként is tevékeny katonatiszt Bronswea szigetén tartotta meg az elsõ tábort, amelybõl a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma fejlõdött ki. Több mint kétszáz országban harmincnyolcmillió cserkész dolgozik  egy közös célért: segíteni a fiataloknak, hogy aktív és elkötelezett felnõttekké váljanak.”

Csapatunk a Báthory István cserkészcsapat, más kolozsvári és erdélyi csapatokkal dolgozik együtt, tagjai így aktívan részt vehetnek a mozgalomban. A cserkészélethez tartoznak a felejthetetlen élményt nyújtó kirándulások, emellett számos játékos, ügyességfejlesztõ, nevelõ tevékenység: akadály- és rohampályák, meseerdõ, biciklitúra, népi hagyományok felelevenítése, kézmûves foglalkozások – és persze a nyári nagytáborok.

Õrsi foglalkozásokkal, illetve az egyes korosztályoknak szóló rendezvények szervezésével igyekszünk mindenkihez közelebb hozni a cserkészet értékeit, feltárni a benne rejlõ lehetõségeket, s ezek által irányt is mutatni a fiataloknak.

Erdélyben a cserkésztevékenységet a Romániai Magyar Cserkészszövetség fogja össze, amely tagja a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának. Ennek köszönhetõen lehetõségünk nyílik részt venni olyan rendezvényeken, amelyek magyar cserkészeknek szólnak, illetve bekapcsolódni nemzetközi együttmûködésbe, munkába is.

Még több kép és beszámoló található facebookon a „Báthory István cserkészcsapat” felhasználónév alatt http://www.facebook.com/profile.php?id=100002812606134.

 

Minden érdeklõdõt szeretettel várunk rendezvényeinkre!

Elérhetõségek: 
Beke Lajos csapatvezetõ
Rajka Mária 0744105208
Vekov Imre 0743826904